Asztalfoglalás

A Babel Budapest csapata szeretettel várja vendégeit éttermünkben, és az alábbiakban szeretnénk ismertetni a foglalási és lemondási szabályzatunkat. A csapat a kifogástalan szervízt követeli meg magától, ennek megvalósításában kérjük szíves együttműködésüket. Éttermünk keddtől szombatig tart nyitva, vacsoraidőben, illetve szombaton ebédre is. Kétféle menüt szolgálunk fel: a 12 fogásos Experience-t, és a 8 fogásos Epxlorer menüt, amennyiben ebédre foglal, ez utóbbit rendelheti. A foglalást a fenti gombra kattintva indíthatja el, akár négy hónappal előre is foglalhat asztalt legfeljebb 5 fő számára az online foglalási rendszerünkön keresztül.

6 fő, vagy ennél nagyobb csoport esetén a foglaláshoz előleg fizetését kérjük, mellyel kapcsolatban tisztelettel kérjük megértésüket. Fontos jeleznünk, hogy a legnagyobb asztalunk maximum 8 vendég számára áll rendelkezésre, és egy időpontra csak egy foglalás lehetséges ebben a létszámban. Nagyobb csoportokat is tudunk fogadni, melynek maximális létszáma: 13 fő. Ez esetben azonban két asztalhoz tudjuk ültetni a vendégeinket, és a foglalást 18 órás kezdéssel tudjuk vállalni a maradéktalan vendégélményre való tekintettel.

Amennyiben az Ön által keresett dátum nem elérhető, javasoljuk, hogy jelentkezzen várólistánkra a "kérelem elküldése" gomb segítségével, vagy állunk szíves rendelkezésére telefonon is keddtől szombatig 12 és 20 óra között. Biztosítjuk Önt arról, hogy kollégáink haladéktalanul felveszik a kapcsolatot a várólistán szereplő vendégeinkkel, amikor felszabadul az adott asztal.

Lemondási feltételek

Kérjük, kedves Vendégünk, azt is vegyék figyelembe, hogy a foglalás véglegesítéséhez hitelkártya-adatokat kérünk, ám azokat csak késői lemondás, módosítás vagy meg nem jelenés esetén terheljük.

Abban az esetben, ha a foglalás teljes mértékben vagy részben nem teljesül – ideértve az előre megadott vacsoravendégek számának csökkenését, vagy ha kevesebb mint 24 órával a foglalás előtt mondják le az asztalt –, a menü árának megfelelő lemondási díjat terhelünk a megadott kártyára. Kérjük megértését abban is, hogy ez méltányosan minden lemondásra vonatkozik.

Az asztalokat húsz percig áll módunkban tartani, kérjük, jelezze időben kollégáink felé a késést telefonon.

Privát rendezvény

A Babel Budapest kizárólagosan is bérelhető, és akár 32 vendég befogadására is alkalmas.

Ideális privát partikhoz vagy céges vacsorákhoz azok számára, akik igazán egyedi stílusban szeretnének ünnepelni.

Bővebb információért keressen minket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Gyermekekre vonatkozó szabályzat

Fiatal vendégeket szívesen fogadunk, amennyiben az általunk kínált menüről rendelnek. Kisgyermekeket és csecsemőket azonban nem áll módunkban vendégül látni, mert megítélésünk szerint ez nem megfelelő környezet számukra, és szeretnénk tiszteletben tartani minden vendégünk élményét.

Látogatás kisállattal

Megértjük, mennyire jó érzés magunkkal vinni a kedvenc háziállatunkat, azonban sajnálattal közöljük, hogy az állatokat nem áll módunkban fogadni a Babel Budapest étteremben, hacsak nem a fogyatékkal élő vendégeink megsegítése miatt érkeznek.

A mellettünk lévő, másik egységünkben azonban örömmel látjuk a házi kedvenceket is.

Parkolás

Sajnos éttermünk belvárosi lokációja miatt nincs parkolónk. Azonban a környező utcákon lehetséges a parkolás, vagy alternatívaként használható a közelben lévő mélygarázs.

A mélygarázs helye:
Millennium Center Mélygarázs / 1052 Budapest, Piarista u. 4.

Dress Code

Éttermünkben nincs szigorú öltözködési előírás, mert szeretnénk, ha vendégeink kifejezhetnék saját, egyéni stílusukat. Azonban tapasztalatunk szerint a legtöbb vendégünk szeret elegánsan felöltözni, amit mi is nagyra értékelünk.
© M15 Restaurant Kft. Minden jog fenntartva.
Étterem kategória: I. osztály
Kövessen minket —